Az Amerikai Pit Bull Terrier Története

 
A Pit - bár viszonylag fiatal fajta - története nem lenne teljes, ha nem említenénk meg az ókor államaiban oly nagy népszerűségnek örvendő gladiátor kutyákat. Ezek a hatalmas erejű kutyák vadállatok, emberek és egymás ellen harcoltak az arénákban mozgalmas szórakozást nyújtva a közönségnek. Ezeket a kutyákat gladiátornak, viadornak nevezzük. Ezen kutyák egyenes leszármazottai a mai masztiffok és molosszoid típusú kutyák. Ezek a harcok , túl élve új államok születését és bukását folyamatosan szórakoztatták az erre éhes rétegeket, a cirkuszok arénáiban.
Így volt ez az 1700-as évekig, innen írható szorosabban kutyánk története. A század közepétől kezdett jól elhatárolhatóan kialakulni egy  arany-, ezüst-, fémművesekből, szabókból, iparosokból, hivatalnokokból középosztály. Ez a réteg, igyekezett elfedni a felsőbb osztálytól való különbségét. Utánozni igyekeztek a felső osztályt, és ez nem csak a divatban, hanem az ősi sport az állatviadal másolásában is megnyilvánult. Ezekben az években, csak néhány jól elkülöníthető kutya "fajta" létezett, ezek közül az egyik egy  "nagy kutya" volt, akit Bull-Dog-nak neveztek. Ez a kutya nyilvánvalóan az ősi gladiátorok leszármazottai voltak. Nevüket onnan kapták, hogy a bikákat biztonsággal meg bírták fogni a vágóhidakon, hatalmas erejüknek köszönhetően. Ezen képességük alkalmassá tette őket arra, hogy látványos harcokat vívjanak a bikákkal. Persze a harcok nem csak bikák, hanem medvék és más vadállatok ellen is folytak, nagy látványosságot kínálva. A középosztály igazán csak bikát tudott kiállítani a harcokra így sportját Bull-Baiting-nek nevezte. A kutya megragadta a bika érzékeny részeit és addig tartotta, míg az össze nem esett, eközben el kellett kerülnie a gyilkos patákat, és szarvakat. Az 1800-as évek elején, ki tenyésztettek egy némileg magasabb, hosszabb lábú kutyát, mely átlagban 40 Kg-os volt. Ilyen volt a skót Blue Paul, és az ír Alaunt, akiket folyamatosan teszteltek, angol rokonukhoz hasonlóan. Ezen kutyák kitenyésztését egyetlen cél vezérelte: a bikákkal szembeni eredményesség.  Ezek a kutyák  hevesebben, eredményesebben küzdöttek a bikákkal, mint őseik. Hamarosan, nehéz időszak köszöntött a középosztályra, hosszabb távon, nem engedhette meg magának a felső osztály utánzását, így a Bull-Baiting-et sem, mely iránt az érdeklődés is csökkent, valószínűleg az egyhangúnak talált küzdelmek miatt. Időközben a polgári réteg és maga a korábban ezeket támogató királyi család is hevesen törekedett betiltatni ezeket a véres eseményeket, míg az emberek felháborodásának engedve az angol parlament 1835-ben betiltotta az Bull-Baiting-et. Persze akadt jó néhány követő, aki felismerve a viador kutyák képességeit, keménységét, hevességét, szívósságát tovább tenyésztette, fejlesztette a kutyákat a harcra.
Az ebben az időszakban egyre növekvő alsó ostály, az egyik napról a másikra élő, szegény sorsú emberek környezetében elszaporodó patkányok egyetlen ellensége, a terrier volt. Az alsó osztály is folyamatosan fejlesztette, gyors, kitartó terrierjét. A terrierek, alacsony mozgékony kutyák voltak, akik ha kellett sajátmagukat is ellátták élelemmel. Noha alacsony, viszonylag kis testű kutya volt, mégis erős felépítésű, ennek köszönhette azon képességét, hogy a bányák, sikátorok mélyén biztonsággal megfogja, megölje a patkányokat. Ők védték a baromfit, az élelmet a patkányoktól. Hamarosan versenyeket, összejöveteleket rendeztek, ahol bemutathatták kutyáik kivételes képességeit. Az alsó réteg terrier sportját, Ratting-nek nevezte. Patkányokkal teli utcarészeket pallókkal választottak le, ott folyt a munka, a patkányfogás. Ha a kutya sikeresen, minél rövidebb idő alatt megölte a patkányokat, győzött, és  gazdája is gyarapodott némi pénzel, a fogadások révén.
Nem tudni, hogy egészen pontosan mikor,  a közép angliai szénbányászok, vasmunkások tervszerűen ötvözni kezdték az erős Bull-dog és a mozgékony terrier vért. Kialakították a Bull and Terriert. Ez a fajta, rendkívül harcias, kitűnő küzdőképességű, mozgékony kutya volt, mely először közelítette meg az erő-méret-erdményesség ideális arányát.    Egy minden szempontból ideális sport kutyát kaptak a tenyésztők. A drága és nehezen fedhető bika hecceket, felváltották a kutya viadalok. A könnyebb gyorsabb kutyák a sport irányváltásának köszönhették megjelenésüket. A B&T népszerű harcos volt. A küzdelmek pörgősek, látványosak voltak, így a sport népszerűsége egyre növekedett. A kutyák, a körülményekhez képest valamelyest kiegyenlítettebb harcot folytattak, a kimenetel mindig kétesélyes volt így az eredményekre kötött fogadások is még izgalmasabbak lettek. Ezeket az összejöveteleket már nem fényes arénákban, hanem zsákutcákban, kocsmák hátsó udvarain, eldugott termekben bonyolították le. A kutyák, egy palánkkal, ráccsal elkerített részben harcoltak. Ezt a négyszögletes, palánkokkal határolt teret PIT-nek nevezték. A sportot immár PITTING-nek , a harcokban győzedelmeskedő kutyákat pedig PIT DOG-nak nevezték. Szervezett meccsek folytak, kihívásos, meghívásos alapon, ahol több tucat kutyát is felvonultattak, és a győztesekre fogadásokat kötöttek. Ezek a viadalok az eredményorientáció jegyében történő tenyésztés, csiszolás értékmérői voltak. Folyamatos volt a fajta idegen vérrel történő finomítása, melyhez az ó angol terrier mellett, más terrierek és idegen fajták vérét is felhasználták. Ez a munka hosszú és költséges volt. Ezen fajta egyenes ágú leszármazottja az Angol Staffordshire Bull Terrier melyet 1930-ban hivatalosan is elismert az English kennel club. De a fejlesztő munka, nem csak az anya országban folyt.
A XIX. sz. második felében meglóduló telepes hullámokkal a B&T is bekerült az Észak Amerikai kontinens városaiba. Kezdetben ezek a kutyák őrző védő feladatokat is elláttak, védte az állatokat, a családot. De a vadászatokon is kiválóan megállta a helyét. A kialakuló városok kolóniái is igényelték az összejöveteleket, a szórakozásra, és ebbe beletartoztak a megjelenő kutyaviadalok is. A viadalok, mindig nagy számű nézősereg előtt zajlottak, és egyre népszerűbbek lettek a csodálatos képességű kutyák. Az évtizedek során, egy sajátos B&T-t fejlesztettek ki, mely hosszabb lábú, magasabb, valamivel nehezebb, de mozgékonyabb, pörgősebb kutya volt, mint az angol rokon. A polgárháború után letelepülő kereskedők, hajósok, sok angliai viador kutyát hoztak a kontinensre. Az angol Pit Dog-ok közzé tartozott a híres Paddy, Rafferty és Pilot is. Az angol kutyákat tervszerűen a lehető legnagyobb eredményesség szem előtt tartásával keresztezték a hazai ebekkel. Kifejlesztve egy olyan kutyát mely megvalósította a méret-erő-eredményesség legideálisabb kombinációját. Kialakult egy méret-súly kombináció mely a legnagyobb eredményességet biztosította. A kialakuló fajta rajongótábora közel sem csak a kutyáikat harcoltatókból, hanem  az értékeit felismerő, kedvtelésből tartókból is állt. A tenyésztők igyekeztek minél szélesebb körrel megismertetni nagyszerű kutyáikat.
A fajtát kedvtelésből, munkára tartóknak, tenyésztőknek megjelent azon igénye, hogy kutyáikat egy összefogó szervezetbe tömörülve, lefektetett alapelvek szerint tenyészthessék, versenyeztethessék tovább. Az American Kennel Club azonban meglehetősen kétes múltja (jelene) miatt nem volt hajlandó befogadni a tenyésztőket. Persze ez cseppet sem tántorította el őket, és saját szervezetet hoztak létre. Detroit-ban a híres sport kutyás, elismert tenyésztő Chauncy Z. Benett vezetésével 1898-ban megalakították, a - mára az államok második tenyésztői szervezetévé váló- United Kennel Club-ot. Lejegyezték a fajta hivatalos elnevezését, mely American Pit Bull Terrier lett. Elfogadták a napjainkban is irányadó fajtastandardot és a kiállítások szabályrendszerét. Az első regisztrált Pit Benet's Ring volt. Persze továbbra is voltak, akik harcra tenyésztették kutyáikat, annak ellenére, hogy az USA több államában 1878-óta tilos volt az állatviadal. Ezek a tenyésztők az UKC-t nem tekintették méltó tenyésztői szervezetnek, így a neves tenyésztő John P. Colby és Guy McCord vezetésével 1909-ben megalakították saját tenyésztői szervezetüket az American Dogbreeders Association-t. A szervezet székhelye Utah állam fővárosában, Salt Lake City-ben van. Ezen szervezet is American Pit Bull Terrier néven törzskönyvezte kutyáit, amiből sok vita és félreértés származott.

A Pit tenyésztése természetesen folyamatosan folyt tovább ilyen vagy olyan irányban. A fajta rajongói tábora egyre szélesedett, ugyanakkor főképp szülőhazájában egyre többen emelték fel szavukat a továbbra is rendszeresen megrendezett kutyaviadalok ellen. 1970-ben megalakult az American Dog Owners Assotiation, az ADOA. Ez a szervezet immár politikai síkon is a kutyaviadalok ellen küzdött, és tagjai eredményeket is fel tudtak mutatni. Sajtótájékoztatóikkal, akcióikkal, különböző megmozdulásaikkal sikerült elérniük, hogy néhány szervezőt, résztvevőt letartóztassanak, elítéljenek. Bár tevékenységük nem érte el teljes mértékben a viadalok megszűnését, a médiák azonban kaptak a témán, és előszeretettel mutatták a viador kutyák harcait. A laikus emberek számára a Pitet mint gyilkoló gépet festették le. A média hírverésének egyetlen eredménye az lett, hogy a Pitet egy jól behatárolható, meglehetősen alacsony szociális érzékenységgel bíró réteg számára kedvelté tette. Ezek az emberek kutyánk erejét, kitűnő képességeit arra használták fel, hogy vélt vagy valós erejüket, hatalmukat fitogtassák. Sajnos ez a folyamat zajlott le hazánkban is. A minden hozzáértést, figyelmet nélkülöző "kiképzés" a vadítás, meghozta az eredményt: A tudatosan, primitív módon az ember ellen vadított kutyák embereket támadtak meg. A Pit szörnyeteggé vált, és elítéltetett. Pedig ez a "szörnyeteg" ugyanaz a Pit volt, mint a század elő legnépszerűbb kutyája. A véres balesetek következtében nemcsak a Pitet, hanem rajongóit is megbélyegezték. Hiába hangoztatták, demonstrálták kutyáik igazi mivoltát, a vérre mindig oly éhes média képes volt manipulálni a laikusokat. Sajnos hazánkban is ugyanez a folyamat játszódott le azzal az eltéréssel, hogy nálunk több európai országhoz hasonlóan betiltották a fajta tenyésztését, korlátozták tartását. A törvény "alkotása" alatt a legkisebb mértékben sem vették figyelembe az elismert hazai Pit-szakértők tanácsait, véleményét. Nyilvánvalóan politikai törekvések eszközeként, a fajtát csak névről, látásból "ismerők" ítéletet hoztak egy nagyszerű kutyafajta felett, ezzel önmagukról is rendkívül szegényes bizonyítványt állítva ki.
A Pit nem a gengszterek kutyája! A Pit nem emberevő gyilkos! Kialakulásának évtizedei, századai alatt belevésődött genetikai programja gátolja meg az ember elleni támadást. A Pit viador kutya! A szó legszorosabb értelmében ellenfele legyőzésére alkották meg. Olyan, mint egy tökéletes fegyver: A legnagyobb hatékonyságot biztosító méret-erő-súly kombináció, gyorsaság, kitartás, kiemelkedő harapó erő, fájdalomtűrő képesség, acélidegek, küzdőképesség. Ezek a győzelem legfőbb zálogai és ebben a gépezetben homokszem az ember elleni támadóhajlam. A Pit és elődei EGYETLEN szelekciós szempontja az eredményesség volt. A jó küzdőkutya tovább örökíthette tulajdonságait, a vesztes kiesett. Nem történt emberszeretetre szelektálás, az emberszeretet, tisztelet, csupán alapvető célszerűség volt. Egy viador eredményessége, kitűnő képességein és fizikai, pszichikai felkészültségén állt vagy bukott. Az ebnek együtt kellett dolgoznia a trénerrel, nem volt idő barátkozásra, a munkának mennie kellett. Azonban a kemény munkához odaadó, stabil kutyára volt szükség. Az a kutya, aki emberre támad, nem jó küzdőkutya. Az "emberes" kutya ellenfelén kívül a nézőkre, a bíróra, a segédekre is figyel: veszít. A viadorkutya acél idegekkel rendelkezik. Sokan kutyánk túlfűtöttségét, ideggyengeségnek tudják be. Az ideggyenge kutya nem jó küzdőkutya. Az a kutya, tényleg olyan, mint egy vadállat, ellenfeleit is legyőzheti, de csak addig, míg nem kerül szembe egy stabil ellenféllel: az ideggyenge kutya csak pörög, pörög, először idegileg majd fizikálisan is kifárad és veszít. A jó harcos kiismeri ellenfelét, majd szisztematikusan "operál". A Pit intelligenciája a harcban teljesedett ki. Badarság azt állítani, hogy a Pit, akit hosszú időkön keresztül a harcra, az eredményességre az említett szempontok alapján szigorúan szelektáltak, valamivel is veszélyesebb, mintegy olyan munkakutyafajta, melyet évtizedeken, századokon keresztül arra tenyésztettek, hogy parancsra, vagy parancs nélkül embereket támadjon meg. A Pit erős, igazi lényét csak durva erőszakkal lehet megtörni ekkor egy négylábú fegyverré válhat. Épp olyanná, mint a hasonló módon megalázott más fajtájú kutyák. Bár a Pit még mindig kedvelt negatív témája a médiáknak, világszerte egyre erősebb a Pit rajongók által alapított klubok hangja. Tulajdonságai révén, számtalan területen megállja a helyét. Pit Bullt láthatunk több nemzet külömleges alakulatainál, Pitek dolgoznak katasztrófa mentőkkel, világszerte használják sérült, vagy idős emberek mellé mint terapeuta, számtalan kutyás sportban jeleskedik. Talán a legsokoldalúbb kutyafajta. Tökéletes és mérhetetlenül odaadó családtag. Ő sosem kér, csak ad! Felsejlik az alagút vége, egyre több ember ismeri meg kutyánkat. A rá osztott státusszimbólum-szerep kikopni látszik. Mind többen és többen ismerik meg és fogadják el kutyánk igazi arcát. Egyre többen ismerik meg a Pit Bull-t a KUTYÁT.